cseppgyerek

A Van Helyed Alapítvány modellprogramjának blogja.

Az alapítvány várja és köszönettel fogadja támogatásukat.

A blogról bővebben itt olvashat.

Ezen az oldalon nem lehet kommentelni. Ha kérdése, véleménye van, kérjük, írjon a vanhelyed@gmail.com címre.

Beszámolók, jelentések

Facebook

Keress minket a Facebookon is!

 

2012.02.06. 06:26 itipeti

Új év - új kilátások

Címkék: munka megújulás 2012 émász angyalprogram

Még el sem kezdem bejegyzésemet, s máris ellentmondásba keveredem a saját magam által megfogalmazott címmel. Kilátások?

 

 


A 2012 januárjának első napjait a kilátástalanság és a reménytelenség jellemezte. A január 4-én lezajlott ÉMÁSZ kommandó okozta riadalom elült, a telepen pedig elterült a hideg sötétség. „Várható volt emberek!’ mondtuk lehajtott fejjel és széttárt kezekkel mind én, mind munkatársaim. Rábólintottak: „Igen, tudtuk, várható volt! De most mi lesz…?” Riadt arcú asszonyok, bajszos, elkeseredett cigányemberek vettek körül, s én most is – mind oly sokszor már – a gyermekeket sajnáltam, akik szüleikbe kapaszkodva, mögéjük bújva várták a csodát: a fényt és a meleget.

Hát így indult az új év.

Osztottunk gyertyát, hallgattunk panaszt, kerestünk megoldást. A Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) programja (írjuk végig, megérdemli: "A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci modellprogramja”) mentőövként érkezett: 2012. január végére 18 kályha került kiosztásra a telep lakosai között, valamint minden épülettömbben egy lakásban felszerelésre került egy szociális villamos mérőóra („kártyás óra”).

A „sikerszéria” folytatódott: egy gyógyszergyár jóvoltából mind a gyermek, mind a felnőtt lakosságot érintően nagyértékű gyógyszeradomány érkezett. Fájdalomcsillapító, megfázás elleni gyógyszer és vitaminkészítmény. Gondosan osztjuk, beosztjuk, hisz sokáig ki kell tartania.

És végül az elmúlt pár nap nagy öröme. Az egyik helyi közfoglalkoztatással foglalkozó cég 15 főt hívott Hétes telepről dolgozni. Hosszú hónapok munkájának eredménye ez, hisz tavaly ősztől ajtózunk cégről- cégre a munkát vállalók listájával. Végre megvan az eredménye, 15 embernek jelent ez napi nyolc óra munkát, közel egy éven keresztül.

Ma végre ismét öröm volt kimenni a telepre: papírokkal a kezükben sietősen jövő- menő emberekkel találkoztunk.

„Hová-Hová? „ Kérdeztük Annamarival mosolyogva. „ Már voltam a „munkaügyibe”, két órára rendelt az üzemorvos. Ha onnan is megvan a papír, holnap már munka!” mondták büszkén.

A fürdőház, vagy ahogyan hivatalosan nevezzük: „közösségi szolgáltatóház” lassan eléri funkcióját. Sorban jönnek az emberek. Van, aki gyógyszerért jön, van aki az adóbevalláshoz hozza az iratait, mások tanácsért jönnek villanyóra használat ügyében. Szépen kivárják a sorukat az előtérben, nem tülekednek oda többen egyszerre. Tudják, mindenkinek elég nehéz a saját baját megvallani, nem kell azt mindenkinek hallgatni. Beszélünk a gyerekeink betegségéről, óvodáról (ők is kérdeznek engem!), pénzbeosztásról, vagy ahogyan errefelé mondják „kitartásról”, villanyóra fogyasztásról, meg arról, hogy jól jön a munka, jó lesz az új munkásruha, csak hát ugye cipő, bakancs, az nincs. Kemény hidegek vannak, nehéz lesz tavaszig…

És közben tanulunk. Megtanuljuk egymást tisztelni. Ők engem, én őket, ők egymást… és remélem előbb- utóbb önmagukat, önnön életüket is.

A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kel azt felfedezni, oly út után, amelyet senki sem tehet meg helyettünk.” (Proust)