Ha Körte még egyszer visszakérdez provokatív megjegyzésemre, biztos azt kellett volna válaszolnom, hogy a beszélgetésekért járok változó, de egyre sűrűsödő tempóban Ózdra, hogy ezt-azt én is megcsináljak a hétesiek javára (így gondolom én). Persze így ez se lett volna igaz, pedig ő is az igazát kérte rajtunk számon.
Nehéz az igazat mondani, nem csak a valódit. De nem lehetetlen, csak sok munka van vele.
Az az igazság például, hogy sok mindent tényleg ezekből a Krisztával folytatott beszélgetésekből tudtam meg, míg le-lefutott az a menetenként egy irányba 160 kilométer a kocsi kereke alatt. Ha nem is az évtizednyi harc minden részletét, de innen tudtam meg saját tapasztalatomat megelőzve, mennyire reménytelennek tud tűnni ez az évtizedes küzdelem árán is komoly kudarcokkal, csak recsegve-ropogva mozduló világ. Olyan ez, mint amikor a mocsár szívja be a kapálózót: heves mozgás a felszínen, rendületlen lefelé húzás alul, egy iszonyú nyomás alatt. És kellett ez a tudás.
Amikor Körte tehát igazsága teljes tudatában azt firtatta, mégis miért járt le évszámra médiázni Kriszta kedvéért, a kérdés teljesen jogos volt, még ha hibás is: nem Kriszta kedvéért járt le, hanem a maga örömére és jövője érdekében. Mégis, a csapat felnőtt, önálló embereként ő már nem tekinthette csak játéknak ezt az egyébként nagyon is izgalmas játékot, hogy horrorfilmet csinálnak együtt: eredményeket akart magának is okkal, amit hazavihet. Joggal firtatta tehát azt is, hogy ki mindenki húz hasznot az ő ide fektetett energiáiból és vajon miért nem jár neki is valamennyi abból, ami a telep sorsának rendezésére szolgál? Nem általában, hanem itt és most, ételre-italra, bármire beváltható formában. A szórásból nem maradhatottt ki se Kriszta, se a félig még idegen őnkéntes kísérő. A válasz, hogy az önkéntes itt nem díjazást kap, hanem maga költ a jelenlétére, érthetően se hihető, se meggyőző nem volt, pedig nem kevésbé igaz, mint Körte igazsága.
Jó lett volna hosszabban is elmagyarázni mit keres egy jól tejelő szakmával a zsebében egy sokak szemében komoly, meglett férfinak látszó valaki? (Mi több, a férfiközpontú szokás rabjai számára olykor a lendületesen magyarázó és intézkedő vörös bige feltételezett ura vagy főnöke). Egy ilyen sikert nehezen termő, meddőt hányó vidékre jön önkénteskedni? Biztos lúzer ez is, ha tényleg nincs épp munkája. Márpedig itt, a telepen, ahol minden arról szól, amíg végképp le nem győz a reménytelenség, hogyan lehetsz legalább egy kicsit több, mint a többi vagy legalább egy kicsit több, mint tegnapi senki önmagad, ennél nagyobb hiba nincsen. Valakinek lenni talán kivisz innen, de mindenképp respektet jelent, amit be is lehet váltani szolgálatra, amit megtesznek érted. Ha lúzernek bizonyulsz, elvesztheted a legközelebbiek támogatását is. Ezzel a tűzzel nem szabad játszani.
Talán a beszélgetések kétségtelen öröménél őszintébb válasz lett volna, hogy az önkéntes önkéntelenül önmaga miatt van itt. Kell másutt sérült egójának a jóember tudat, a filantrópia. Talán önnön lúzersége tudatában keresi új, biztonságosnak vélt terepen a lelke kielégülését azzal. hogy ő jót tesz a bajban levővel. Hárításra hajlamos ember számára ez a biztos út a saját magát lefelé húzó csavarvonalon a követekező, mélyebb kudarcok felé. Persze, adni sokszor látszólag könnyű, mi több, kényszer, csak épp ebben a formában úgy működik, mint a szesz az alkoholistának: minden korty szomjat táplál a telítettség minden reménye nélkül. Kielégítetlen marad tetejébe mindkét fél, adó és kapó is, mert ugyanez igaz a rendre könnyen megkapott ajándékra is.
Mi tagadäs, ezek jegyében komoly összecsapások előzték meg a végül Valovi rap címen elég komoly internetes figyelmet nyert videoklipp készítését. Ezét a kompromisszumos megoldásét, mely a filmezés melletti további, hosszú távú, jó ideig mág várhatóan anyagiakban viszonzatlan elköteleződés és az alföldi napszámban nagyon sok fizikai erővel, de mégis viszonylag egyszerűen megszerezhető jövedelem közt elérhető volt. A klipp a youtube hazai és nmzetközi történetében is tisztes, ha nem is áttörő sikert hozott. Nagyobb nemzetek régen jegyzett, de kissé már nosztalgiaszagú könnyűzenei videóinak nézettségét olykor jócskán felülmúlja az ütős kis rap mára 62 és fél ezer látogatója, de persze jócskán elmarad a nemzetközi pop nyalókás díváinak akár ezerszeres látogatottságától.
Sikert és kudarcot azonban sokféle skálán mérhetünk. Mint ahogy sokféleképp lehet arra a sikerre is nézni, ami miatt azon az utolsó, veszekedős napon mentünk megmutatni az ózdi tévé stábjának: sikeresen áttelelt a telep az ősszel 3 millió forintból kijavított tetők alatt, kipótolt, igazított ajtók, ablakok mögött. Lehet nézni a továbbra is a nyomor jeleit magán viselő, romos házak felől és onnan is, hogy hosszú évek után először nem jött be a hólé és az eső a lakásba, nem húzta ki az ősztől tavaszig a házakban lakó egyetlen vaskályha melegét a keresztül fújó szél addig se, amíg a kályha tavasszal a MÉH-telepen nem végezte.
De - hiába a relatív örömök olykor sovány vigasza - a klipp így is megmutatta, hogy lehet nagyobb léptékben lépni a jobb élet felé. Hiába sugallja, mit sugallja: ordítja minden az országban, hogy a telepekre vetett emberek selejtek, semmiben ne reménykedjenek, igenis van út, s ha az sokak számára hosszú is és rögös, lehetséges kiemelkdeni akár egyetlen fiatal élet során is, ha az ember vállalja, bizony sokszor azonnali örömökről és haszonról lemondva, a környezettel és önmagával folytatott kemény küzdelmet. Példák sokaságát lehetne hozni széles e világból. De ha már a slumok világa és a rapé, szeretném ide idézni a francia slumok nagy slamesét, Grand Corps Malade-ot, azaz a Nagy Beteg Testet, aki fizikailag is sérülten emelkedik, láthatóan nagy magasságokba a külvárosok elhanyagolt, etnikai konfliktusokkal is tarkított világából.
Undokul didaktikus lenne ez az írás, ha nem abból az alkalomból született volna, hogy a Valovi csapata ma óriási lépést tett előre. A Valovi rap werkfilmje győzött az ENSZ Civilizációk Szövetsége (UNAOC) által rendszeresen megrendezett PLURAL+ 2011. évi versenyén, ezzel a nemzetközi ismertség felé téve egy jelentő lépést. Azt hiszem, csak gratulálhatunk nekik a kitartásukért. No és persze sok sikert kívánhatunk további, bármilyen irányú erőfeszítéseikhez, hogy tehetésgüknek érvényt és igazán szebb, élhető jövőt szerezzenek a világban.
(Ezzel az önkéntes is elnyerte a maga bérét, és nagy köszönetet mond, hogy részese lehetett ennek az igazából nem is csodának. Tudja, ha holnap dyslexiás gyerekkel olvasni próbálnak, nem kisebb dologban vesz részt).
Az UNAOC sajátos kezdeményezés, mely részben szervezetként, részben mozgalomként jött létre az ENSZ keretén belül 2005-ben a spanyol és török kormány kezdeményezésére azzal a céllal, hogy segítse a nemzetek és civilizációk közötti megértés és kooperáció fejlődését etnikai és vallási határokon át, egyben küzdjön az ellentétes pólusokra szakadás és a szélsőséges mozgalmak ellen. Tevékenységében egyszerre működik együtt államokkal, regionális és globális nemzetközi szervezetekkel, civil csoportokkal és alapítványokkal, magáncégekkel, de szervez grassroot bizalomerősítő, kölcsönös megértést és megbékélést szolgáló innovatív projekteket is.
Ezek egyikeként 2009. óta kerül évenként több más szervezet közreműködésével megrendezésre a PLURAL+ Videofesztivál, melyre három korcsoport, a 9-12, 13-17 és 18-25 évesek gyermekei és ifjai adhatnak be a migráció, a sokszínűség és a társadalmi befogadás témáiban versenyműveket.
A Van Helyed Alapítvány, Bódis Kriszta évtizedes és segítői terepmunkája, az Alkotásközpontú modellprogram újabb szakaszaként 2010. óta végez komplex alkotó és szociális munkát az ózdi Hétes-telepen, Magyarország talán leglepusztultabb városi szegregátumában. Az idei PLURAL+ versenyre készült Valovi werk versenyfilmjük a hétesi fiatalok filmes-zenés médiamunkáját mutatja be az idén az Interneten jelentős figyelmet keltett Valovi rap videoklippjük készítését illsuztráló újabb videoklippen keresztül.
